Lányoknak

"Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!"

Ez a mottója a 10-13 éves lányoknak szóló interaktív felvilágosító/ felkészítő foglalkozásnak. Az MFM-projekt   – a Ciklus-show – 1999-ben indult Németországban    Dr. med. Elisabeth Raith-Paula doktornő ötlete és kidolgozása nyomán. Magyarországon 2006 óta érhető el. A játékos, nem hagyományos bemutató során a kiskamasz lányok saját tapasztalataikon keresztül nyernek betekintést  testük működésébe, a serdülőkor testi, lelki változásainak kérdéseibe. Eljátsszuk az élet keletkezésének történetét, beszélgetünk a nővé válásról. Életkoruknak megfelelő nyelven, érthetően, tapintattal, lépésről-lépésre ismerik és értik meg a bennük készülő vagy már zajló folyamatokat, a női termékenység alapösszefüggéseit. Az ismeretek átadása mellett célunk, hogy a pozitív élmény által – amit kellemes zenék és meglepetések gazdagítanak – a gyerekek ráébredjenek saját testük értékességére. Mindez meghatározza, hogy serdülőkorukban hogyan viszonyulnak ezekhez a változásokhoz, ami befolyásolja önértékelésüket és életérzésüket.

Szeretnénk hozzásegíteni őket a következő éveik tudatos és felelősségteljes megéléséhez.

Várom őket szeretettel!

Praktikus információk

SZÜLŐK RÉSZÉRE:

Ciklus-show

A Ciklus-showra jelentkezés előtt ill. a foglalkozás után lehetőség van arra, hogy a szülők megismerkedhessenek a programmal és feltegyék kérdéseiket. Az 1-1,5 órás ingyenes Szülői bemutató segítséget nyújt a szülőknek a további beszélgetésekhez. A szülők  bevonása a program fontos része mert gyakorlati javaslatokat kapnak arra, hogy miként kezeljék a testi változások témáját serdülő gyerekeiknél.

Ízelítőként ajánlom ezt a 2:45 perces videót a Ciklus-show kitalálójával és megalkotójával(angolul nem tudóknak az 58. másodperctől a foglalkozásról):

SZÜLŐK VISSZAJELZÉSI:

Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, különösen a pozitív beállítottsága miatt. Jó lett volna, ha a mi gyerekkorunkban is hasonló szépséggel tárják elénk a témát, nem csak “praktikus” szempontból. Hálás vagyok, hogy gyermekeinket ilyen pozitív élményben részesítik. Ezt egy szülő önmagában a legnagyobb jóindulat mellett sem érhetné el.

Kedves Andrea! Először is köszönöm a lehetőséget,hogy bepillantást nyerhettem ebbe a programba. Már sokat hallottam róla, de azt gondoltam, a gyerekemnek ez még túl korai. Az előadás után elmondhatom, hogy megváltozott a véleményem, mert ez pont nekik készült. Játékosan és mégis alaposan, a keresztény értékrend figyelembe vételével beszélitek meg a témát. Tetszett ez a szemlélet. Sok az érdekes információ és a gyerekek együtt veled fedezhetik fel a testüket. Én mindenképpen ajánlani fogom ismerőseimnek ezt a lehetőséget, ami segít felvilágosítani a gyerekeket. Köszönöm a bemutatót.

Bárcsak nekem is így beszélt volna valaki a nővé válásról annak idején!